2014. június 9., hétfő

ManiCute - Pünkösd


Újabb két hét eltelt, jelentkezik a ManiCute kis csapata. A téma pünkösd, ami éppen aktuális ünnepünk.

 A pünkösd elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik, és minden évben május 10-e és június 13-a közé esik. Pünkösdöt a keresztény egyház születésnapjának is tartják.

"Áldott szép Pünkösdnek gyönyörû ideje"
Piros Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. Magyarországon is újra piros betűs nap a Pünkösd hétfő. De mi is ez az ünnep? A hozzá fűződő népszokásokat régesrég elfelejtettük. Vagy mégsem? Pünkösd napjára minden felébred. Abbahagyja a lusta nyújtózást a világ, ember és állat párt keres. Nedvektől duzzadnak a levelek, zsong és zsibong az élet.
Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bőtermésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap. A templomokban évről évre megemlékeztek erről a napról, a lángnyelveket a pünkösdi rózsa szirmaival helyettesítették, a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon. A lányok és asszonyok bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány szerint a bal vállukra kanyarítva, a férfiak felöltötték ünneplőjüket es kezdődhetett a mulatság.
Néhány faluban még ma is élnek a pünkösdi hagyományok, játékok, az Alföldön a Pünkösdölés, a Dunántúlon a Pünkösdikirályné járás. A pünkösdikirály választás sajnos teljesen eltűnt, pedig a mai napig él a szólás: Rövid, mint a pünkösdi királyság. Kezdetben vitézi szokás volt, a katonák maguk közül választottak egy évre királyt. Ezt idézi Balassi Bálint verse:
"Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele"

A Pünkösdikirályné járás.
A legszebb kislányt választották meg kiskirálynénak, ami nagy tisztesség volt. Mise után házról házra jártak jókívánságokkal, versekkel, énekekkel köszöntve a háziakat, virággal szórták be a szobát. A játék végén a háziak megkérdezték a lányokat: Hadd látom a királynétokat édes-e vagy savanyú? Fellebentve a díszes kendőt megcsiklandozzák a kislány állát. Ha a királyné mosolyog, de a fogát a világért sem villanthatja ki, megnyugszanak a háziak, mert jó lesz a termés. Ekkor a háziak almát, tojást, kolbászt, pénzt ajándékoztak a jókívánóknak.

A törökbasázás
Egy 10-12 éves gyermeket beöltöztetnek selyembugyogóba, turbánt kötnek a fejére. Égetnivaló kölyköt választanak erre a szerepre, aki amúgy is rászolgált a verésre. Persze kitömik a ruháját szalmával, hogy ne fájjanak az ütések. Aztán összeláncolt kézzel vezetik végig a falun. Énekelnek, a basa ugrándozik, a fiúk meg zöld gallyakkal csépelik boldogan.

Pünkösdi eső
Májusi eső aranyat ér, de a pünkösdi eső ritkán hoz jót. Tartja a hiedelem.

Pünkösdikirály választás
Amolyan legényvirtus volt, lovas versennyel, tűzugrással, tekézéssel. Aki a legderekabbnak bizonyult, egy évig ingyen ihatott a falu kontójára és minden mulatságra hivatalos volt.A pünkösd az udvarlás, párválasztás ideje. Ilyenkor enyhültek a szigorú szabályok, a leányok bátran mutatkozhattak választottjukkal.A szokások ma már kihalóban vannak, de az ember érzi, ünnepre, pillanatnyi csöndre, játékra, társaságra szükség van most is. Üzenetet hordoznak ezek az ünnepek, az ember és a természet szeretetét hirdetik, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk és amik által továbbléphetünk. Most majd Pünkösdvasárnap és hétfő után, a keddek és szerdák hétköznapjaiban.

Volt egy elképzelésem, hogy milyen manikűrt szeretnék, de sehogy nem tudtam kivitelezni a körmeimen. Galambot szerettem volna rajzolni/festeni, de nem sikerült, pedig volt egy jó kép is hozzá. Nem gond, nem adom fel, előbb-utóbb úgyis összehozom.  A mostani körmöm nem túl kreatív. Egy csíkos színátmenetes alapot készítettem fehér és rózsaszín lakkokkal. Erre nyomdáztam, a virág a pünkösdi rózsának felel meg, a kereszt pedig az egyházat szimbolizálja. 




13 megjegyzés:

Köszönöm a kommentet!