2013. november 9., szombat

Essence Happy Holidays

Essence Happy Holidays 01 Joy To The World! 



Tegnapi DM körutam során vettem ezt a lakkot. 
Még a zöld/ezüst párosra fáj a fogam :) 

Végül is amit hazahoztam, egy számomra meghatározhatatlan szín és az arany párosa. Nem barna, nem lila, nem bordó, hanem ez a három szín elegye. Talán egy koszos lilás bordónak tudnám leírni. Nem egy feltűnő szín az biztos.  
2x4 ml van az üvegcsékben és 949 Ft volt.
Az ecset nem a szokványos széles essence ecset. Könnyű vele dolgozni (legalábbis nekem), egy rétegben tökéletesen fedett. Másik jó tulajdonsága, hogy hamar meg is száradt. 




Szerencsém volt még délelőtt, mert volt egy kis napfény, amikor fényképeztem :) 





Kipróbáltam az arany glitterekkel, csillámokkal teli üveget is. Már egy rétegben is sok csillogás vihető fel a körmökre. Ami a lényeg, hogy a glitterek szépen a körömre simulnak, még fedőlakk nélkül is. Ez is hamar száradt. 
Úgyhogy kell az ezüstös is :) 
















Nekem tetszik ez a lakk páros, olyan elegáns a kettő együtt. Talán csak az árára tudok rosszat mondani :)


Biztosan lehetett volna szebb manikűrt is alkotni, de reggel korán még nem voltam túl kreatív hangulatban :) 




11 megjegyzés:

  1. Húúú, ebből mindet elfogadnám... gyönyörűségesek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy ismerem magam, még biztosan beszerzek belőle :)

      Törlés
  2. Nagyon szép én a rózsaszínre leszek majd nagyon kíváncsi :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha az is olyan jó minőségű lesz, mint ez a szín, akkor jól jársz :)

      Törlés
  3. Ez tetszik a legjobban az összes közül, de nem fogom megvenni,mert van két ilyen lakkom, igaz nem Essence. Minden esetre nagyon jól sikerült nekik ez a darab, tetszik :))

    VálaszTörlés
  4. Glitterrel baromi jól néz ki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, önmagában nem mutatós ez a lakk. Szinte kívánja, hogy valami csilli-villit kapjon :)

      Törlés
  5. magában nem nagyon jön be, de glitterrel uhhh. *-*

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentet!